Munkám során sokszor tapasztalom, hogy sok nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó üzletember nincs tisztában egy nemzetközi kereskedelmi szabvány fogalmával, az Incoterms szabvánnyal. Szóljon ez a bejegyzés erről, egyszerűen, érthetően elmagyarázva a lényegét, használatát.
Mi is maga az Incorterms? Egy nemzetközileg elfogadott kódrendszer, ami egy kereskedelmi ügylet során szabályozza, hogy a szállítás során ki meddig viseli a szállítási, raktározási az ezzel kapcsolatos költségeket, ki fizeti az áru biztosítását és meddig vállalja az ezzel járó kockázatot, költséget. Ezt a köznyelvben „fuvar paritás”-ként is szokták nevezni.
Ezeket a szabványokat, mint minden mást frissítik, optimalizálják és hozzáigazítják a felmerülő igényekhez, a legjobb használhatóság biztosítására. Így létezik Incoterms 2000, Incoterms 2020 és Incoterms 2024 is, ezért is érdemes évente legalább egyszer megvizsgálni, hogy van-e esetleg olyan változtatás benne, ami számunkra vagy a kereskedelmi partnerünk számára kedvezőbb, jobban használható. Ezeknek a szabványoknak a használatát a vámhatóságok is átvették, egy vámkezelés során ezeknek a szabványoknak a használatával történik az árunyilatkozatok beadása, értékelése, jóváhagyása, így rendkívül fontos, hogy tisztában legyünk a jelentésükkel. Már csak azért is, mert egy termék eladhatóság nagyban függ az árától, ami nyilván a bekerülési ártól és költségektől függ. Ha nem vagyunk tisztában vele, hogy milyen költségeink merülhetnek fel, azzal nem tudunk kalkulálni és esetleg a teljes hasznot el tudja vinni az a plusz költség, ami egy rosszul megválasztott paritás okozott számunkra.
Példáimban az Incoterms 2020 szabványaira térünk ki, talán ez a legtöbbet használt. A kereskedelmi ügylet okmányán érdemes jelölni hogy mely Incoterms szabvány szerint került alkalmazásra a feltüntetett paritás, mert lehetnek apró, de lényeges eltérések esetleg.
Ezek a szabványok fuvarozási nemenként is elkülönülnek, vannak, amiket csak bizonyos szállítási módok esetén kell és javasolt használni, a szabvány leírása is erre a szállítási módra van specializálva. A szabvány egy 3 karakteres rövidítésből áll, melyhez kapcsolódik egy földrajzi hely megjelölés is, ami szintén nagyon fontos az alkalmazása során a kereskedelmi ügyletben. Helytelen használat esetén például vitákra ad lehetőséget, amikor bizonyos költségeket kell kifizetni a szállítmánnyal kapcsolatban, esetlegesen megrontva egy jól induló üzleti kapcsolatot.
Vannak azok a szabványok, ahol az eladó egyáltalán nem akar foglalkozni a szállítással, szállítmányozással, azt a vevőjére bízza, intézzen ő mindent. Ezek az EXW, FCA paritások. Ezeknél a paritásoknál az eladó telephelye, raktára jöhet szóba, a két paritás között az a különbség, hogy az FCA paritásnál segédkezik az első fuvarozónak való átadásban az eladó. Mindkét esetben már az export vámkezelés költsége is a vevőt terheli, így érdemes az ügylet megkötése során kitérni ennek a költségére is. A biztostás kötése is és a kockázat is az áru átadásától a vevő feladata és költsége.
Talán az egyik leggyakrabban használt szabvány az FOB, mely használata során a berakodási kikötő a paritás helye, ahol a hajó korlátján átrakodás során száll át minden költség és kockázat a vevőre, odáig az eladó köti a biztosítást, onnantól a vevő feladata az áru biztosítása. Ehhez elengedhetetlen egy jó szállítmányozó partner az eladó részére, aki leszervezi a szállítást az induló kikötőből és megadja, hogy hova kell beszállítsa az eladó az árut, hogy be tudják hajózni.
Sokan használják a DDP, DAP paritásokat is, ezeknél a paritásoknál az eladó a paritás helyéig kifizeti a szállítás során felmerülő költségeket és biztosítja is az árut, vállalva egy esetleges káresemény okozta károkat, azonban meg kell jegyeznem, hogy ha a megjelölt helyek nem a vevő telephelyei, akkor felmerülhetnek itt is plusz költségek, például egy debreceni cég DAP Budapest paritással ha vásárol egy árut, a Budapest-Debrecen viszonylatban felmerülő szállítási és biztosítási költségeket már neki kell megfizetnie.
A csatolt kép nagyon szépen mutatja hogy kinek, mit, mikor kell intéznie, kinek, mi a költsége és hogy hol száll át rá a kockázatviselés.
Nagyon fontos, hogy akár már kereskedelmi ügylet megkötése elött konzultáljon erről a vámkezelőjével, bizonyos esetekben elég extra költségek is jelentkezhetnek. A vámkezelés során pedig be kell vallani az összes olyan költséget, ami a szállítmányozás szerint és a megadott szabvány szerint a rendeltetési helyig felmerülhetnek, hiszen a bevallott vámértékbe beleszámíthatnak és adott esetben az utánuk meg nem fizetett vámteher büntetéseket, szankciókat vonhat maga után!